Július 10-éhez hozzáfűzném utólag, hogy Velencében láttunk olyan utcai árusokat, akik gyurmából készült golyókból formáztak mindenkinek kedvére való figurát a szemünk láttára. Illetve a másik fontos dolog, amit kihagytam, hogy nemcsak lefotóztam és levideóztam a sütiket, hanem meg is kóstoltuk azt a zöld színű, pisztáciás-mandulás-csokis sütit, de bevallom, hogy eléggé nagy csalódás volt számunkra... ugyanis a süti száraz volt és „se-ízű”, ahogy a Chris fogalmazott... :( legközelebb nem a színre megyek étel esetében, azt hiszem.

Július 11-én reggel szintén korán felkeltünk és szokás szerint a kemping boltjában vásároltunk be. Mindenféle zsemléket, sajtot, tonhalat, paradicsomot vettünk. Az útra is készítettünk szendvicseket. Mikor be akartuk csomagolni őket, észrevettük, hogy nem hoztunk fóliát. De mi megoldottuk, nem is akárhogyan :) Mivel az olasz boltokban mindenféle felvágottat külön fóliába és zacskóba csomagolnak (ugyanígy a zsemélét is), fogtuk a felvágott fóliáját és belecsomagoltuk a szendvicset. És hogy teljes legyen az öröm, a felvágott árcédula-matricáját lekapirgáltuk, és leragasztottuk vele a szendvics csomagolását... :) :) :) na ez a nem mindegy! :) Reggeli után én mosogattam el a sátortól kb három lépésre levő kerti csapnál a csodás multifunkciós bioszappanunkkal. Eléggé muris volt simán kézzel, guggolva egy kerti csapnál mosogatni :) Sajnálom, hogy itthagyjuk ezt a kempinget, mert nagyon jó hely. Egyébként visszaszívom, hogy koszos hely, mert minden reggel takarítanak. Az első napon egy szál fürdőben felfedezett hajszál alapján kissé túlreagáltam a dolgot :) Valószínűleg az utazás miatti feszültség és fáradtság miatt. Szóval mindenkit csak buzdítani tudok, hogy jöjjön el ide! :) Indulás előtt a legnagyobb kihívást az összepakolás jelentette. Kezdve a sátorral, aminek az alja tiszta sár lett. És én mint jó kempinglédi mit csináltam? Zsepivel letöröltem az alját a Chris segítségével. Gyengébb idegzetűekenek nem ajánlatos kipróbálni :)

A Jesoloból vezető út első etapja 150 kilométer volt. A végén már nagyon fájt a térdem és a fenekem és borzasztóan éhes voltam. Megálltunk egy pihenőhelynél és szuper teljeskiőrlésű kekszet ropogtattunk. Aztán a következő etapon 170 km-t tettünk meg, és közben elkapott minket az eső. Meg is ijedtem, hogy nagyon elázunk, de szerencsére pár tíz kilométeren belül elállt az eső és kisütött a nap. Hihetetlen, hogy pár száz kilométeren belül egyszer majdnem megfagytunk, máskor meg majdnem lerohadt rólunk a motorosszerkó. A Marina del Sol kempinget hosszas keresgélés után sem találtuk meg. Ráakadtunk viszont a Saint Michael kempingre Tirreniaban. ( Az egyik videóban azt hiszem, hogy azt mondtam, hogy a kemping Pisaban van, de nem, mert Tirreniaban van.)

Már eleve rosszul kezdődött a dolog, mert kb 15 percet kellett várnom a Chrisre tűző napon a motoroscuccban. Aztán nagy nehezen kaptunk egy helyet, ahol volt áram is. Eléggé csodálkoztak, hogy minek nekünk áram, de megoldották. A bökkenő az volt, hogy a hosszabbítónk nem ért el az áramszekrényig. Ezért a Chris visszacaplatott a recepcióhoz, hogy megkérdezze, átmehetnénk-e a másik placcra, ami közvetlenül az áram közelében van. Ez újabb 15 perc lázas várakozás volt... már készen voltunk. Utána felállítottuk a sátrat. Úgy látszik, hogy az 50 perces szintidőt nem tudjuk csökkenteni, pedig siettünk. A csomagolás során derült ki, hogy a folyékony Betadine, amit vittünk, sajnos ráfolyt a Chris pólójára. Szerencsére más nem lett foltos, de azt a pólót is sajnáltuk. :(

A hely, amit kaptunk, nem túl jó helyen van. A nap pont idesüt, ezért dög meleg lesz, rengeteg a hangya (kb 4-5 milliméter hosszúak) és a szúnyog, akik közül már kb 10 lelkes versenyző jóllakott a véremből a sátorállítás kemény 50 perce alatt... tök jó, baromira örültem neki, mikor már így is húszmilliárd szúnyogcsípésem van... :( :( :( A szomszédunk egy pasi, aki azzal nyitott, hogy felénk nyújtotta a matracát, hogy fújjuk fel az elektromos matracfújóval. A Chris azt mondja nekem: 'Figyu, ez biztos csöves, tök olyan, mintha itt lakna, még egy rozzant biciklije van, és a feje is olyan, mint egy csövesé'... jó fej a Chris nem? :) A pali mindenesetre rendes, mert megkínált minket sörrel. Az viszont egyáltalán nem örvendetes, hogy tévét néznek itt mellettünk a haverjával, és olyan hangosan hallgatják, hogy még a halottak is felébrednek a zajtól... remélem nem nyomják majd egész éjszaka :(

Sátorállítás után levezetésképpen – mivel mindketten nagyon idegesek voltunk a megpróbáltatások miatt – elmentünk körbenézni a kempingben. Meg vagyok elégedve, nagyon király a hely. A fürdők és a wc-k tiszták, a kempinghez tartozik egy jó kis étterem, ahol nagyon olcsó a kaja, van egy kis bolt, ahol el lehet intézni a napi bevásárlást, van egy bár, ahol végre megoldható az internethasználat. Bár 4 euró egy óra, de meggyőztem – hosszan rádumáltam :) -, hogy végre használjuk ki a lehetőséget, még ha fizetni is kell érte, akkor is, mert csak így tudjuk feltölteni azt a rengeteg szuper képet és videót, amit készítettünk. Márpedig kár lenne megfosztani titeket, olvasókat ezektől az információforrásoktól :) Ezért holnap valószínűleg felkerülnek az eddigi élményekről készült anyagok. A kempingben eléggé érdekesen működik a zuhany,meleg víz. A recepción mindenki kap egy elemszerű valamit, amit be kell dugni a zuhanyfülkék melletti doboz nyílásába, ki kell választani a zuhanyfülke számát egy gombnyomással, majd a fülkében meg kell nyomni egy zöld gombot. Elég bonyi...

A kempingfelderítés után elmentünk a tengerpartra sétálni. Nagyon romantikus volt. Kéz a kézben sétáltunk, és csókolóztunk, megbeszéltük az eddigi élményeinket, kicsit lenyugodtunk, kagylókat gyűjtöttünk a Nelli néninek. Aztán kerestünk egy fagyizót, ahol pisztácia és csokifagyit ettem. Annyira finom volt, hogy ezentúl jégkrémet nem vagyok hajlandó enni, csak fagyit, legalábbis itt Olaszországban biztosan... :)

Cimkék: Katie, Olaszország, Parco Capraro kemping, Saint Michael kemping, Tirrenia, utazás