Július 12-én vasárnap szintén korán felkeltünk, jó szokásunkhoz híven. Elmentünk a helyi boltba, és megvásároltuk a reggelinek valót. A sátortól nem messze levő kerti asztalon megterítettünk. Egy zacskóval letisztítottuk a padot és az asztalt, aztán ugyanazt a zacskót kettévágta a Chris és terítő gyanánt leterítette az asztalra, azon ettünk. Lám, a turista-leleményesség határtalan :) :) Reggelire szuper babos tonhalsalátát ettünk bagettszerű zsemlével plusz vegyes salival (bab, lollo rosso, jégsaláta, paradicsom, répa, olajbogyó). Nagyon finom volt minden. Ha annyit elmondok, hogy a zöldségsalátát ugyanúgy, vagy még jobban szeretem az édességnél, ezzel azt hiszem mindent elmondtam, főleg annak, aki ismer :)

Reggeli után szokásomhoz híven fogtam a kamerát és videóztam, miközben a Chris cipelte a szennyes ruhákat és edényeket. A Chris már alig bírta cérnával a dolgot. Kicsit elege van abból, hogy én mindent le akarok dokumentálni. De hát tehetek én róla, hogy szeretek fotózni és videót készíteni??!! :) :) Ő már régen mosott, mikor én még kattogtattam. Zsörtölődött is rendesen, hogy mit fognak szólni a helyi kempingladyk, ha meglátják, hogy hagyom a „zuramat” mosni... :) micsoda szégyen ez rám nézve... borzasztó... :) Aztán lenyugodott ám a kis drágám, mert én is odaszegődtem mellé mosni. Kicsit érdekes volt, mert hideg vízben, biomosószerrel mostuk a ruhákat, és a kőből készült állvány szélén „centrifugáztuk” ki a ruhákat, vagyis egyszerűen rátehénkedtünk, és kinyomtuk belőle a vizet... :) elég vicces volt :) :)

Teregetés után elindultunk a strandra. A strand bejáratánál jutott eszébe a Chrisnek, hogy a gyékény a sátorban maradt... ááááááááá, mondom.... Visszacaplattunk a kempingbe, majd vissza a tengerhez. De a Chrisnek nem volt jó, hogy a szabadstrandon legyünk, hanem a kemping hivatalos strandjára akart menni, ami kb 200 méterrel odébb volt. Én meg már éreztem, hogy kezdek leégni, úgyhogy hisztiztem egy sort, hogy miért nem jó nekünk az “ömlesztett strand”. A Chris már annyira ki volt akadva rám, hogy már majdnem összevesztünk. De szerencsére végre odaértünk és elfoglaltuk a helyünket. Természetesen nem a napernyős részen, mert ott fizetni kellett volna, hanem a lekerített sávban.

Rengeteget úsztunk, el is fáradtunk. Napoztunk is kb 1 órát, és természetesen most sem maradt el a kagylógyűjtés. Meg kell hagyni, hogy nem egy leányálom a kagylógyűjtő rabszolganők élete: a hullámok gyors egymásutánban követik egymást, és szinte csak egy pillanat áll rendelkezésre, hogy végigpásztázzuk a tengert, és ráleljünk a hőn áhított gyönyörű kagylóra. Közben pedig a tenger ki akarja mosni a lábunk alól a talajt és fel akar dönteni. Nem egy egyszerű történet, az biztos. A chris nagyon élvezte a tengerben-fürdést. A part legsekélyebb vizén ült, keresve a nagy hullámokat, és rájuk feküdt... úgy pancsikolt, mint egy kisfiú. Néhányszor jól el is kapta a víz :) kár, hogy nem tudtam lekamerázni, mert lemerült az aksija. Aztán kezdtünk kicsit éhesek lenni. Mivel a pénzügyminiszterúr csak hat eurót hozott magával, így ebédre szuperszónikusra felpörgető fagyit ettünk. Nekem a menta és a mogyorófagyi a kedvencem az olasz fagyik közül. A mentafagyi olyan, mintha egy doboz after aight-et rágnánk el egyszerre :) Kellett is az energia a délutáni városnézéshez, ugyanis világmegmentő feladat várt ránk...

Pisa-ba ugrottunk el. Tirrenia, ahol most lakunk, nincs messze Pisa-tól. Nézgelődtünk a bazársoron és persze megcsodáltuk a pisai ferdetornyot, és nemcsak megcsodáltuk, de igyekeztünk megtámasztani is, nehogy eldőljön :) :) A Christ különösen lenyűgözte a ferdetorony, olyannyira, hogy átvette az én “fotonozó” szerepemet, és egész végig nála volt a kamera. Nekem nem is volt kedvem fotózni, mert már ekkor is hulla voltam. A városnézés után kerestünk egy kis trattoriat.. eléggé érdekes, hogy micsoda harc folyik a vendégekért az ilyen kis éttermekben: a pincérek kint állnak az ajtó előtt és megszólítanak minden turistát, és megpróbálják őket meggyőzni, hogy térjenek be egy vacsora erejéig... elég vicces volt :) A Chris-szel lasagne-t és tiramisut ettünk. Mindkettő nagyon finom volt, meg voltunk elégedve vele. Azzal viszont már korántsem voltunk kibékülve, hogy a számlára kb húsz percet – de lehet, hogy fél óra is volt- kellett várni. Már totál ideges voltam, meg fáradt.

Eléggé nyűgös voltam, hisztiztem is, mikor hazaértünk, mert nekem még fürdenem kellett és hajat mosni, amin a chris már a városnézés előtt túl volt. A chipet persze elfelejtettem elvinni, úgyhogy frankón hideg vízben kellett tusolnom... gondoltam, tök jó... már hulla fáradt voltam, leragadtak a szemeim és mindemellett baromira kínzott a 13 szúnyogcsípésem, amelyek közül egynek kb 5 cm az átmérője. Ez már nem is viszket, hanem szabályszerűen fáj... :((( Szóval nagynehezen végeztem a fürdéssel és mentem aludni. A bárban megint ezerrel nyomták a diszkót... :( áááááááá-..... viszont a szomszéd “csöves” pasi hála istennek nem antiszociális, rendes volt, mert lehalkította a tévéjét, úgyhogy hamar elaludtam.

Cimkék: Katie, Olaszország, Pisa, Saint Michael kemping, Tirrenia