A felhők a lábunk mellett vonulnak el, s a szédítő magasságokból Chamonix egy apró kincsesdoboznak tűnik. A hegyre felfelé gyalogló emberek még 16-szoros nagyításban is alig láthatóak. Vannak bátor hegymászók, akik a hideg és az erős szél ellenére is nekivágtak utuknak. Noormális? Felvonóval mentünk fel az Aiguille du Midi-ig, 3842 méter magasságba. A felvonóba való bejutás nem volt egyszerű. Kb két órát kellett várakoznunk, és több kabinon kellett áthaladnunk, míg végül beléphettünk a felvonóba. Az felfelé vezető út szó szerint meredek volt. Eléggé hullámvasút érzés volt, félelmetes. A nagyobb dőléseknél mindenki sikított, még az én drága kis Jetim is, mégpedig úgy, mint egy kislááány.... hahahhaa. Vicces volt. Eléggé furcsa érzés volt tudni, hogy több száz méter magasságban lógunk két dróton. Majdnem betojtam a félelemtől.

A fenti teraszokon körpanorámában láthattuk az Alpokat. Csodálatosan szép volt. Nem győztünk fotózni. A gyönyörű völgyek, a csipkézett hegyoldalak, a szédítő magasság mind mind lenyűgözött. Mikor egyre feljebb mentünk a teraszon, alig mertem lépkedni, mert a rácsos lépcsőn simán láttam, milyen magasban vagyunk. Először fel sem akartam menni, de a Chris meggyőzött. Megérte, mert így felejthetetlen és életre szóló élményben volt részünk. Kb másfél órát kellett fent eltöltenünk a leszállító kabin érkezéséig. Addig muszáj volt bemennünk egy hegyi büfébe, mert már majdnem szétfagytunk (a motoroscucc+aláöltözet ellenére is). Jó néhány bátor versenyző, akik papucsban, meg miniszoknyában, és ehhez hasonló finomságokban jöttek fel, szintén ott bandáztak. Hihetetlen volt leülni a büfé ablakában, ami egyenesen a Mont Blanc-ra nézett. Bámulatos... A kabinhoz vezető úton sokat kellett lépcsőzni. Elképesztő, hogy ilyen magasságokban még pár lépcsőtől is hogy ki tud fáradni az ember. Olyan szinten rosszul voltam, hogy már majdnem elájultam, és erőteljesen kellett levegőt vennem, hogy bírjam. A lefelé vezető úton is volt sikoltozás. Mikor leértünk, teljesen hihetetlen volt számomra, hogy fent voltunk olyan magasban.

A Mont Blanc után nagyon elfáradtunk. Viszont előttünk állt még egy fontos feladat: fel kellett tölteni a blogot új képekkel és bejegyzésekkel. Ismét Mc'donalds, és alibi kaja mellett wifizés :) Több mint másfél órán keresztül töltötte fel a Chris a cuccokat. Nagyon hősiesen bírta a gyűrődést, pedig már nagyon fáradt volt szegényke. Szívesen segítettem volna neki, de egérrel sokkal lassabb lett volna,mint szuper informatikus-billentyűkombinációkkal. Meki után elintéztük a bevásárlást a Super Marché-ban.

A szupermarket elég jó hely, sokféle kaját lehet venni olcsón. A kész zöldségsaláták nagyon finomak :) Kenyerekben, zsemlékben nem olyan nagy a választék, és nem szimpatikus, hogy egyes csomagolások – főleg a tejtermékeknél – nem jellemzőek, általában négyet pakolnak egybe. Más: a franciák kukák területén nem vmi erősek. Jó ha kilométerenként van egy kuka. Ez baromira idegesítő tud lenni, mikor hurcolászni kell a szemetet.