Az utolsó napot (július 24.) már "megmérgezte" a szombati indulás miatti szomorúság, leglábbis a részemről. Igazából egész nap mást sem csináltunk, csak fürödtünk a tengerben, kagylókat gyűjtöttünk, napoztunk, a szokásos program. Este megkóstoltam a spagetti carbonara-t, nagyon finom volt. Utána elmentünk minigolfozni. Elég nehezek voltak a pályák, nem voltam valami ügyes. De azért jól éreztük magunkat. Jól esett, hogy egy kislány tágra nyílt szemekkel kiáltott: "JÉÉÉ, ezek magyarok." Igen, jelentem, magyarok vagyunk. Aztán végig követtem őt és két kis testvérét, amint keresztbe kasul mentek a golfpályák között, össze-vissza, de a lényeg, hogy élvezték. :) Látszott is rajtuk, nagyon aranyosak voltak. Minigolf után természetesen kötelező volt a menta és pisztáciafagyi :) Este már nagyon késő volt, így nem álltunk neki pakolászni.

Július 25, szombat. Reggel nagyon hamar összepakoltunk. Én már nagyon laza voltam, mert egy szál bugyiban, meg a körém tekert törölközőben segítettem szétszedni a sátrat, mert már minden el volt pakolva. Hiába, az ember bizony megszokja a kempingladyk nehéz életét: már abszolút nem voltam kényes. Egy szál mezítláb mászkáltam és egy gyors lábmosás után - ami után persze még ragadt rá kosz - simán felvettem az amúgy is kéthetes egérszagú zoknimat, de nem zavart. Indulás előtt még egyszer lesétáltunk a tengerpartra a Chris-szel. Szomorú és boldog is voltam egyszerre. Szomorú azért, mert olyan volt számomra ez a két és fél hét, mint a nyugalom szigete: Nem volt annyi stressz, teljesítménykényszer, mint otthon, nem voltak problémák - leszámítva az utazást és kajakeresést. Végre csak egymásra tudtunk koncentrálni, csak egymásnak éltünk. Csodás volt :) és ez a mérhetetlen szabadság hiányozni fog :( Mikor kint álltunk a tengerparton és a habok finoman mosták a lábunkat, becsuktam a szemem, és sírtam, miközben azt hüppögtem, hogy "nem akarok hazamenni soha". Ugyanakkor mérhetetlen boldogság töltött el, hogy végre újra láthatom a családomat, a barátaimat és a maszat kiskutyáinkat :) Egy kis pityergés után befejeztük a csomalogálst. Egy kedves holland férfi még jó utat is kívánt. 10-kor végre elindultunk.

540 kilométert utaztunk. Eléggé fárasztó volt a hazaút, többször meg kellett állnunk. Mikor már bent voltunk Szombathelyen, megálltunk a Vadász étteremnél bekapni valamit, mert már nem bírtuk tovább. Gyors vacsi után irány Meszlen! :) A kutyák teljes eufóriában voltak, szerintem már azt hitték, hogy haza sem jövünk, nagyon örültek nekünk. Lejelentkeztünk szomszéd-GYurinál is, hogy élünk megvagyunk. Nem bírtunk nyugton maradni a kis seggünkön és kipakoltunk mindent, az ajándékokat szétválogattuk és becsomagoltuk. Lezuhanyoztunk és eltettük magunkat holnapra.