Valóra vált legrosszabb rémálmunk egyike: ahogy sejtettük, a matrac tényleg kiszakad valahol, mert reggelre, mire felébredtünk, szinte teljesen lapos volt és bökték a kövek a testünket. Eléggé rossz érzés volt. De nem nyavalyogtam, tudomásul vettem, és nyugtatgattam a Christ, hogy ne legyen szomorú. A kellemetlen meglepetés ellenére is farkaséhesek voltunk már kora reggel, szokás szerint...

Lehet, hogy mégis meghízunk Franciaországban? Az Inter Marché-ba, a helyi szupermarketben 15 euróért annyi kaját vettünk (zöldségsali, 2 baguette, joghurt, felvágott, gyümilé, sajt, kb 4 liter vizet, chipset), hogy még este is azt a szendvicset ettük, amit reggel elkészítettünk. Úgyhogy visszavonom, hogy itt minden duplájába kerül, mint Olaszországban, mert ez így nem igaz. A szupermarketekben és a kisebb kajáldákban olcsóbb minden, mint az olaszoknál: a másfél literes 60 cent volt, Franciaországban pedig 17 cent két liter... van különbség. Az éttermekben és gyorskajáldákban viszont feltehetően minden drágább: pl a pizza ára Nizzában 6-10 euróig, Olaszországban 3-7 euróig terjed. 16-án megyünk Nizzába vacsorázni, ott majd meglátjuk, milyenek az árak.

Reggeli után alig bírtunk megmozdulni, annyira jóllaktunk. Aztán már nem bírtam magammal, muszáj volt odaadnom a Chrisnek az évfordulós ajándékot, mert már nagyon kíváncsi voltam, hogy tetszik-e neki. Egy ezüstkarkötőt vettem neki. A sátorban oda is adtam neki, nagyon örült neki. Én egy nyakláncot kaptam tőle, egy szép, csillogó kövekkel kirakott láncot. Nagyon tetszik. Hihetetlen, hogy ma voltunk egy évesek. Ezzel nagy álmom vált valóra. Soha nem hittem volna, hogy egyszer megtalálom a párom, de benne ráleltem, úgy érzem. Eddig még soha nem viszonozta senki a szerelmemet, de tudom és érzem, hogy neki én vagyok az egyetlen szerelme. Csodálatos érzés, hogy itt vagyunk egymásnak, az pedig különösen jó érzés, hogy elkísérhettem erre a motoros nyaralásra, és együtt éljük át a sok kalandot, amelyekre valószínűleg még hosszú évek múltán is élénken emlékezni fogunk.

Ajándékátadás után nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, mert a sátorban a nagy hőség miatt nem lehetett megmaradni. Nem akartuk magunkat városnézéssel meg effélékkel lefárasztani, mert hiszen este várt ránk a U2 koncert :) Vettünk hát a kemping wellness-centrumába (Relax balneo) két karkötőt, s így az itt tartózkodásunk idején bármikor igénybe vehetjük a szauna, a jakuzzi, az élményfürdő stb nyújtotta lehetőségeket. De sajnos nem tudtunk bemenni, mert be volt zárva. Ezért lementünk a strandra.

A Coté d'Azur-on úgy látszik mindig erős a hullámzás, de azért bemerészkedtem én is. Nagyon féltem a nagy hullámok között. Gyorsan vettem a levegőt, és kapálóztam össze vissza. Utána megpróbáltam kijönni a vízből, de a hullám előtt olyan erősen beszívott a tenger, hogy a hasig érő vízből sem tudtam kimászni. Halálfélelmem támadt. Aztán sikerült kimenekülnöm. Lehet, hogy hülyén hangzik, hogy féltem, de eddig csak az olaszoknál fürödtem a tengerben, ott viszont nem voltak ilyen nagyok a hullámok. A Chris bezzeg bírta a történetet, oda vissza hajigálták a hullámok, nagyon élvezte. Én inkább a partról figyeltem és közben sok-sok képet és videót is készítettem. Mindenesetre azt meg kell hagyni, hogy a tenger jót tett a hajamnak és az arcbőrömnek. Miután meguntuk a tengerpartot, visszacaplattunk a kempingbe, és lefürödtünk.

Aztán a recepció melletti kis helyiségben relaxáltunk, üldögéltünk és bámultunk ki a fejünkből. Már teljesen be voltunk sózva az esti koncert miatt. Fél négykor indultunk el a normál esetben alig 10 percre lévő stadion felé. Normál esetben 10 perc... araszolva tudtunk csak haladni még az autópályán is. Igen kellemes volt dög melegben a tűző napon olvadozni... Az autópálya elején fizetni kellett, de bedöglött az automata, így kb 5 percet kellett várakozni, miközben 800-an nyomták ránk a dudát. Ááááááááááá... de a pechsorozat folytatódott: a GPS tartókonzol megsérült. A hegesztés, amely állítólag bármit kibír, simán szétolvadt a melegben vagy tudomisén és leesett... ááááááá.... A stadiontól kb 2000 méterre parkoltunk le, mivel gyalog könnyebb volt megközelíteni a terepet. Fél öt körül értünk oda a koncert helyszínére.

Még alig voltak páran. Ott üldögéltek a színpad közelében. Először megbotránkoztam, hogy hogyan ülhetnek a földön, de gyorsan rájöttem, hogy ez itt így működik. Ki sem bírtam volna máshogy azt a három és fél órás várakozást a koncertig. Nagyon érdekes volt. Ott csöveztünk a színpadtól kb 10-15 méterre. Már azt sem tudtam, hogy hogyan üljek, mert úgy nyomorogtunk. Nagyon meleg volt, tűzött a nap. Egy kisebb társaság mellettünk eléggé felkészült volt: hoztak magukkal törölközőt, azon ültek és a várakozás ideje alatt beszélgettek és kártyáztak. Én már teljesen készen voltam fél nyolc körül. Már nem bírtam kivárni a kezdést. A Chris elment wc-re. Kis Hugyosjóska... állandóan wc-re jár. Nagyon aggódtam, mert amint felálltunk és ő elment, kezdtek beszivárogni az emberkék a szabadon hagyott kis helyre. Húsz perc múlva annyira nyomorogtunk, hogy már kezdtem félni, hogy nem talál vissza a Chris. Aztán visszajött és lassan el is kezdődött a koncert.

A Snow Patrol volt az előzenekar. Bár nem ismertem a számaikat, azért tetszett az előadás. De sajnos nem tudtunk annyira ráhangolódni, mert már csak a U2t vártuk, akik fél 10 felé meg is érkeztek végre. A belépő hatásos volt: helikopterrel köröztek a stadion felett. A tömeg örjöngött és ezerrel csápoltak és integettek nekik. A színpad nagyon jól fel volt építve. Négy „lábon állt” a közepéből nyelvszerűen jött le egy tölcséralakú világítástechnika. E köré körben LCD kivetítőket raktak, ami nagyon jó volt, mert így tudtuk követni az eseményeket. Főleg én, mert előttem egy baromi nagyra nőtt pali állt, így a színpadot nem mindig láttam zavartalanul. A színpad körül két mozgatható híd ívelt át a vip-szektor fölött. Ezt a koncert ideje alatt Bono és a többiek ki is haszálták, és ide-oda járkáltak rajta, a mi nagy örömünkre :) A világítástechnika szuper volt. A sárgától elkezdve a piroson át a kékik mindenféle színben pompázott. Nagyon jó számokat nyomtak: a kedvenceimet, a Vertigot, I still haven't found....-ot, Only love stb is lejátszották. Bono nagyon elemében volt. Egy alkalommal bedobtak neki egy strandlabdát, azt rugdosta, bedobtak egy Nice-és hógömböt, azt oda is rakták a színpad mögé, egyszer apró égőkkel szegélyezett kabátban jött ki és ahogyan megvilágították a fények, úgy tűnt, mintha lézersugarakat bocsátana ki. Bono egy alkalommal az egyik gitárosnak puszit adott a szájára (legalábbis én úgy láttam, hogy oda), ezen eléggé ki voltam akadva. A végén leeresztettek egy kör alakú mikrofont, azt hajigálta ide-oda, látszott rajta, hogy élvezi a koncertet.

A Chris olyan édes volt, végig csápolt meg énekelt. Koncert alatt sokat puszizkodtunk, főleg a romantikus számoknál. Jó volt ott lenni vele és részt venni az álmának a beteljesülésében. Ragyogott az arca, szeretem őt :) Ő életem egyetlen szerelme! :) Ez a koncert felejthetetlen élmény volt mindkettőnk számára. :)

A koncert végére – fél 12-re - teljesen be volt állva a nyakam, a hátam és a derekam és hulla fáradt voltam. Ittunk egy kólát az egyik büfében, hogy kibírjuk a hazavezető utat. Eléggé nagy volt a dugó hazafelé is, de a Chris ügyesen megoldotta: a helyiek - no és az olaszok – vezetési technikáját lekoppintva a felezővonalon, a „motorossávon” haladt. Bevallom, eléggé leizzadtam, mikor alig fél centire volt az autó visszapillantója a miénktől.... :) de így tényleg hamarabb hazaértünk :) Gyorsan lefürödtünk, aztán irány a jó kis lapos matrac, alatta a jó bökős kövekkel, ez ám az élet...