Július 19-én reggel viszonylag későn, fél kilenckor keltünk fel. Utána egy rövid és nem túl bőséges reggeli után összepakoltuk a cuccokat. Eléggé szép mutatvány volt az újonnan vásárolt polifoam-ok helyét megtalálni. Kiagyaltuk, hogy a gyékénnyel együtt csavarjuk össze, és megpróbáljuk belenyomiszolni a polifoam eredeti nejlonjába. Többszöri próbálkozás után össze is jött. Viszont így több csomag lett a hátsó dobozon, ezért a motorponyvát először az én ölembe, majd a műszerfal elé száműztük. Indulás előtt a maradék baguettet, amit sajnos nem tudtunk elcsomagolni sehová sem, odaadtuk egyik közeli szomszédunknak, egy német bácsinak, hogy etesse meg vele a kutyáját. Nagyon kedves volt, szóba is elegyedtünk vele, természetesen a kutyával kapcsolatban beszéltünk. Aranyos volt az az eb, bekapta a kezemet, de nem bántott. Eszembe jutottak az otthoni kutyákok, már eléggé hiányoznak. Már kicsit ideges voltam, hogy miért nem indulunk már el. A jól megszokott fél 11kor elhagytuk a Parc des Maurettes kempinget, és aztán irány a Mont Blanc!

A francia autópályát elhagyva szerencsére olasz földön vezetett utunk nagy része. Ennek azért is örülök, mert náluk jóval nagyobb a kajaválaszték, és olcsóbbak is mint a franciáknál. Útközben kétszer is muszáj volt ennem, mert valamiért mindig éhes voltam. Ettünk hát szuper zöldséges-omlettes-szendvicset, meg szuper pizzát ruccolaval, paradicsommal és cukkinivel. A pizza első látásra nyominak nézett ki, mert vastagnak tűnt a tészta, és azt hittem, hogy nem lesz se íze, se bűze, de legnagyobb meglepetésemre ez volt az eddigi egyik legfinomabb pizza, amit Olaszországban ettem :) Muszáj volt innom egy kólát meg egy capuccinot is, mert nagyon fel voltam gyorsulva, olyannyira, hogy majdnem elaludtam a motoron. Sőt, az egyik boltban láttam öt kilós nutellát is, le is fotóztuk :) Vettünk pocket coffee-t is, ami érdekes módon nem bonbon volt, hanem kis dobozba zárt feketekávé, amit mini szívószállal kellett kiszivornyázni. Eléggé vicces volt :)

Az olasz kajákon kívül még a helyiek közvetlensége és barátságossága is lenyűgözött, kellemes érzésekkel töltött el. Az egyik pihenőhelyen éppen köhögtem, erre az egyik olasz néni elkezdett nekem magyarázni nekem valamit. Hosszas kínlódás és mutogatás révén végül kiderült, hogy arra buzdított, hogy köpjek egyet, hátha jobb lesz. Csulázni vagy nem csulázni, ez itt a kérdés... én az utóbbit választottam. Egy másik olasz néni meg csodálkozva és ámulva nézte, ahogy teljes motorsdíszbe öltözöm és a végén felkiáltott: „Bella!” Én csak mosolyogtam. A nénik pedig jó utat kívántak. Megfeledkezve arról, hogy már az olaszoknál vagyunk, simán „merci”-ztem nekik :) de hát így van ez, ha az ember egyik órában még ebben az országban van, a másik órában meg egy másikban :)

Az úton egyébként nagy szerencsénk volt, mert remek volt az idő, végig sütött a nap. Ami viszont korántsem volt örvendetes, hogy az autópályákon csúnyán lehúztak minket: összesen 56 eurót költöttünk a sztrádákon, ebből 22 euró csak a Mont Blanc alatt átvezető alagút használati díja volt... ááááááááááá... ráadásul este olvastuk a kempingben az egyik tájékoztatón, hogy ha oda-vissza jegyet kér vki, az 7 napig érvényes, és csak 27 euróba kerül. Így meg visszafelé is perkálhatjuk a 22-őt... áááááááá... igazán „kedves” volt a kasszás, hogy erről elfelejtett tájékoztatni minket. A kempinget (Les Marmottes) szerencsére hamar megtaláltuk.

Csak egy hajszálon múlt, hogy találtak számunkra üres helyet, és ezt is csak úgy tudták megoldani, hogy erre az éjszakára egy helyen sátorozunk le, de mivel másnap jönnek erre a helyre, át kell cuccolnunk holnap egy másikra, ahonnan éppen holnap mennek el. Mikor ezt megtudtam, kicsit le voltam akadva... :( Az áramkérdés megint probléma volt, mert a változatosság kedvéért megint nem ért el a kábel a dobozig. Szerencsére az egyik sátorszomszédunk kölcsönadta az éjszakára a hosszabbítóját, holnap meg már úgyis közelebb leszünk az áramhoz. Jó, hogy ezt így meg tudtuk oldani, mert különben bizony befagyott volna a popónk itt, a Mont Blanc lábánál, Chamonix-ban. A sátrat kb háromnegyed óra alatt vertük fel. Nekem már minden bajom volt: remegtem a fáradtságtól, fájt a fejem, éhes voltam és már fürdeni akartam. Kínszenvedés volt minden egyes apró mozdulat is, már semmi másra nem tudtam gondolni, csak a pihenésre. Mindetten idegesek és fáradtak voltunk, össze is zörrentünk egy hülyeségen: a memóriakártya ki volt véve a fényképezőgépből és a laptopban volt. A Chris rám fogta, hogy én raktam oda, én meg tudtam, hogy nem én voltam. Végtére is megegyeztünk abban, hogy vagy a hangyák, vagy a mormoták lehettek a tettesek :)

A Chris éhes volt, így elment kajáért, amíg én lefürödtem (pizzát és sült krumplit vett). A fürdőkben hál'istennek van ingyen melegvíz. Az viszont nem tetszik, hogy az egész kempingre (100 hely) jut 6 darab zuhanyzó. Az egyes fülkék nincsenek teljesen elválasztva, alul és fölül nyitottak. Bár a zuhanytálca mélyített, egyszerre annyi víz zúdul alá, hogy simán átfolyik a másik fülkébe is, magyarán: másnak a lábvizét is élvezhetjük. Tök jó... :( A wc-ben ráadásul nincsen wc-papír, ami úgy tűnik, hogy nem csak egy ideiglenes állapot, mert még tartója sincsen. Amúgy tök jó, hogy a csomagolási nehézségek miatt pont ma reggel kidobtuk a wc-papírunkat, mondván, hogy az úgyis mindig van minden kempingben. No comment... még szerencse, hogy hoztunk neogranormonos popsitörlőt, meg zsepit, így valahogy majdcsak megoldjuk a dolgokat. Hiszen az ügyes turista mindig feltalálja magát. Ha nincs valami, helyettesíteni kell mással, nem igaz? :) A kemping javára írandó azonban, hogy a kilátás a Mont Blanc-ra egyenesen mesés! :)

Vacsi után gyorsan összeszámoltuk, mennyi pénzünk maradt és elosztottuk a további napokra. Így kiderült, hogy napi 10 euróval kevesebbet, azaz 40 eurót költhetünk kajára, ami az itteni árak mellett eléggé kevés... de csak kigazdálkodjuk valahogy, hiszen már mindketten voltunk pénzügyminiszterek.